Dokumentált leolvasztás
A nagy leolvasztást dokumentálni is szeretném, hogy kézzelfogható legyen az eredmény. Ahhoz, hogy jól látható legyen a változás, minden reggel megmérem a testsúlyomat. Természetesen ez nem mindig ad kielégítő eredményt, hiszen ahogy már korábban is szó volt róla, a zsírnak és az izmoknak nem azonos a sűrűsége, ezért ha nincs testsúly változás, attól még csökkenhet a test zsírtartalma.
Éppen ezért mérni fogom a testzsír százalékot, illetve a a test tömeg indexet is, közismertebb nevén a BMI-t.
Ezek már elég jó képet fognak adni a pillanatnyi helyzetről. Mivel azonban magas vérnyomással is küzdök (kétféle gyógyszert szedek reggel és este), ezért a reggeli és az esti vérnoymást is mérni fogom, természetesen a pulzusszámmal együtt. Hetente egy grafikont is fogok készíteni a mért adatokról, hogy lássuk egyben az összefüggéseket.
Mindemellé az alvást is vizsgálni fogjuk, egy mobiltelefon és egy erre alkalmas alkalmazá segítségével. Sokan számolnak be ugyanis arról, hogy hatékonyabban alszanak, kevesebb alvásra van szükségük, abbahagyjták a horkolást (no ez nálam is fontos lenne), stb. Tehát ez is érdekes lesz majd.
És ha ez még nem lenne elég, akkor a személyes benyomásaimat is le fogom írni. Azt, hogy hogyan érzem magam, mennyire volt jó az étkezés, mennyire érzem magam fáradtnak, milyen a kedvem, és hogy egyáltalán fogom-e folyatni, amit Gyuri barátom végig csinált, és ehhez hasonló dolgokat.
Tudom, hogy nagyon kemény egy hét áll előttem, ugyanis eredetileg egy szabadságos hétre terveztem az első hetemet, de nem jött össze, így most munka mellett kell csinálnom, ami az időzítések miatt igen zűrös tud lenni. Biztosan szül majd néhány mókás helyzetet, amikor a megbeszélés közepén előkapok egy főtt tojást, vagy elkezdem bekortyolni a vitamin koktélomat... Egy blog pont az ilyen viccess dolgoktól lesz jó. Nem szeretnék egy száraz, adatokkal teli olvashatatéan vacakot az internetre feltölteni, amit első pillantás után mindenki ott hagy és megnyitja za Index.hu-t. Remélem, hogy nem fogom nagyon kemény diónak megélni, hanem élvezni fogom, legalább néhány nap eltelte után. Fontos persze az is, hogy a motiváció is megmaradjon, a blog ehhez is hozzájárul.
Emellett holnap reggel készülni fog egy fotó is, mert havonta szeretném látni a k0vülről is követhető változásokat. Azok a bizonyos előtte-utána fotók jól mutatják, mi történt egy külső szemlélő számára, aki pedig a részletekre kíváncsi, az elolvashatja a részleteket is.
Lássuk a holnapot!